LITERARY AND SCHOLARLY CORRESPONDENCE

Írói és tudóslevelezés [480]

480 
gróf
galántai
Eszterházy
Károly
Dobsa
Ferenc
Eger
Bécs
1792-02-14
Főegyházmegyei Levéltár, Eger
Protocollum, 1792

Bizodalmas Uram!

 

Vettem Kegyelmednek német nyelven irt Levelét, melybúl kettős kivánságát értettem: elsö az, hogy Kegyelmedet Móltóságos Gróf Eszterházy Ferentz uram ötsémnek a’ végett ajánlanam, hogy magaval Napoly országban, hová követtségbe mégen, elvinné. Második pedig az, hogy két száz forintokkal ajándékoznám meg testvérének haláltul való meg mentésére. Én valamint mindenkor, és mindenekben egyenessen szoktam, s’ akarok is menni, úgy e levelemmel jelentem kegyelmednek előszöris, hogy (?) Bétsi Agensemtűlis vettem tudósittását, és kegyelmednek emberségében sem kételkedek, recomendalni mégis másnak ollyat, kit magam soha nem láttam, és nem esmérek nem szoktam, nem is akarok, másodszor én meg azt sem tudom, ha emlitet Méltóságos Gróf ötsémnek van é szandéka magával többeket, és nevezetessen hanyat, vagy kiket Nápoly országban vinni? Ezekhez jarúl, hármaszor az is, hogy még Kegyelmed jelentett szándékát, és égéretét az igaz hitre való ki térésével mind eddig nem tellyesitette, ugyan ez az oka, hogy az második kérésének sem tehetek még mostanában eleget, mert ámbátor amiben lehet, kész vagyok kegyelmednek segitségére lenni, de azt maga is, reménlem által fogja látni, hogy az Emberek étéletét el nem kerülhetném, ha én tsak bizonytalanra indulnék, és vagy esméretlen ajánlanék, vagy (?) pénzemet ollyannokra, kiknek érdemei előttem tudva nintsenek, ki osztogatnám, elis hitetheti azt Kegyelmed magával, hogy énnékem ki hányó nintsen pénzem, mert ami szükségemen kivül vagyon, azt Istennek ditsőssegére betsületessen el tudom költeni, azonban amint fellyébb emlitem, ha erteni fogom, hogy Legyelmed a szent Lélektul meg vilagossitatván annak sugarlásait követte és az igaz R. K. Hitre valóságal ki tért. Azon esetre, amiben Kegyelmed hasznára lehetek, attól magamat el nem huzom: nem olyhamar öli meg az Ember magat, amint néhány mondogattya, másokat talán ijeszteni akarván, reménlem a Kegyelmed testvére sem vetemedik olyhamar arra, hogy maga magának halalt okozzon: A mirül többere Kegyelmed engem tudosított és amint el küldött azt kedvessen veszem, maradván Kegyelmed kész szolgája

2023-02-06 00:00:00
Dóbék Ágnes
 

Készült az MTA BTK "Lendület" Kutatócsoport keretében: Nyugat-magyarországi irodalom 1770–1820

Edited and published in the project "Lendület/Dynamism" Research Group of Research Centre for Humanities of Hungarian Academy of Sciences: Western Hungarian Literature 1770–1820