Horvát István Révai Miklósnak
Vál, 1806. december 5.

A' Nagy Revainak

Az ő régi tanítványa

Horvát István minden jókat! 

Négy egész esztendőkig, azon kivűl, hogy iskolai tanításaidban, és magános hazi beszelgeteseidben minden nap sokfontos tudományra oktattal, különösen bölts atya, és példás gondviselőként törekedtél előre mozdítanod jövendöbeli boldogságomat. Semmit el nem mulattál velem közleni, a' mit tökélletességem 's Hazafiúságom gyarapodására szolgálhatónak tartottál; mindent véghöz vittél, a' mi némű néműképen javamat illette, vagy szerentséltetésemet rövidebbutra vezérelhette. E' szamtalan jó tétemenyeidért örökös adósod maradok: mert a' köszönet, melylyet részszerént előtte szóval több izben mondottam, részszerént leveleimben elödbe verseszhetek, nem elegséges nagy lelkűségednek meg háláltatására. Míg piheg bennem a' szív, 's dobog ereimben egy tsöppötske vér, nem szünik addig meg erántad viseltető mély tisztöletem, fogyhatatlan igazi háltadnazságom, heves szeretetem. Öröké föl lészen rovatva kebelemben, hogy Te voltál föl ébresztöjök végső álomba merűlt elmei tehetségeimnek. Te apoltad, ösztönözted, bátorítottad azokat a' Haza szolgálatara, mikor éles tudományodat, példa nélkűl való szorgalmadat, és rettenthetetlen magyar szívedet belém önteni igyekeztél. Szünet nélkűl való áldást mond ezért is Reád a' késő maradék: én pedig ditső nyomaidon hála adó érzékenység között fogom keresni a' Nemes művelkedetet jutalmazó halhatatlansagót. – Lelkesits ezután is hatalmas szavaiddal, hogy inkább és inkabb gyökerezzék, 's erősödjék mellemben a' [dí]szes iparkodás, melylyet fáradozásaid által abba oltottál. –

De nem tsak köszönettel, és esedezéssel terhelve botsátom Hozzád íme' leg első levelemet: orvendezést is hírdet ez, mert ollyan üdőben küldetik, mellyben különösen vigad, örűl, örvendez hív tanítványod. Holnap Sz. Miklos napját üdöli Nemzetünk, pedig neve napja ez szerettem Révai Miklosomnak, ugyan azon Révaimnak, kiben én Magyar nyelv masodik alkotóját, Árpád lelkétől forró hazafit; nagy tudományú polgárt, és ritka jó téteményű Kegyes Atyát tisztölök, bötsűlök, imádok. Csoportosan meg fognak jelenni a köszöntők, kik szobádban heábovaló fogaikkal mindent öszve fognak zavarni. Ezek mihelyt ki lépnek pitvarodon, meg feledkeznek önön száz aprítasáikról, mellyekre épen nem vala szükséged. Kevesebbet kivánok én Néked, de talán állapatodra nézve fontosabbakat: hoszszú és fris egészségű életet; bő segedelmet, és méltó jutalmat. Ezek azok, mellyek szemelyedet, 's általa a' Hazát boldoggá tehetik. Csakígy fejezheted be azt a' Nevednek halhatatlan emlekezetit, nemzetednek pedig le írhatatlan dítsősegét szérző munkát, mellybe, győzvén ezernyi akadályaidon, tantoríthatatlan eltökéléssel kiseresen bele kezdettél. Én, hogy az ép Ura szeresse hasznos szándékod végét, holnap különös ahítatossággal kérni fogom a' kegyes Istenség szent színe elött. –

Sokról tudosítanálak még, ha azok ollyanok nem volnának, a’ miket kesöbben hoszszabban tudtadra adhatok. Nem hallasztom azomban sokará közöltetesöket. Most tsak arra kérlek hevesebben, hogy rólam szegény falusi lakosról, buzgó tisztölödről, néhai kedves tanítványodról meg ne feledkezzél, és valamint Pesten létemben, úgy Válban laktomban is szeress. – Élj sokáig a' Magyarság hasznára, 's tanítsd a' gyáva tudatlanokat, kik magokat tudósoknak lenni képzelik.–