Kedves Édes Miklosom!

Megbotsáss, hogy illy sok ideig nem irtam, nem értem reá, mert elig érkeztem ide Bétsbe (?) Oct: már itt termett az öregebbik grofom Aradrol, a ki minden időmet el szedte, el menetele után pedig magam mentem le másodszor Pozsonyba látagatására, a honnan tsak egynehány napja, hogy meg jöttem.

Édes Miklosom eleibe terjesztettem Somogyi Urnak minden panaszidet, és keserü állapotodat ugyan azon szavakkal, mellyekkel fel jedzetted azokat. Ugy látzot mintha megesett volna raitad szive, mert sok szavakkal bizonyitotta azt, hogy felette sainalja allapotodat, de hogy ö nem segéthetett rajta, én ugy monda, meg tettem, amit meg tehettem, tsak két százra vala meg határozva a subsidiumja, én többet nem toldhattam hozzá, nincsen ő Felségének representáltattak. 

Most pedig érdemeinek jutalmárol ezen környülállásokban éppen nem lehet gondolkodni. meg ismérik azokat az Ország Naggyai, meg ismeri azoka(?) kiki, a ki azokat tudja betsülni, de most lehetetlen, hogy azoknak jutalmát várhassuk. A Budai Typographiárol hogy emlétést tettem, megvonta a vallait, és azt mondá, tudom én azokat mind’, a miket Révai mond, s’ igazaknak is nézem, de azokon már most segéteni késő dolog. Ezek után elfordulván másokhoz, félbe szakasztotta beszédjét. A többiek között Takáts is ott vala, a ki felöled nagy szivességgel, és betsülettel szollott. Nihi forte aulico. (?) 

amit töle el nem hihetek, hiszen nints oka reá. de még a Somogyi nevelője is, aki nagyon sainálkozott gyenge egésségiden. Mind a ketten tisztelnek általam.

Tsak ne öljed magadat édes Miklosom, és tartsd meg magadat a közjonak hasznára, ezt tiszta szivemböl kivanom.

Köszöntsd az Atyafiakat, és ély szerentsésen, és szeresd ezekután is téged igazan szeretö Ferko ötsédet

Irám Bétsben 28 October 1805.

Uiságokat nem irok, mert többnyire sok hazugságokkal vannak egybe keverve. Hanem az igaz, hogy seregünket Ulmnál nagyon fel konczolnák a Franziák.