Mártonfi Josef, Serbiai Püspök, és Erdélyi Gubernalis Conciliarius

Révai Miklósnak, régi jó baráttyának, minden jókat.

Mind előtte Martzisnak 17dikén kőlt kedves leveledre felellyek, mentegetnem kell magamat kettös haragod előtt, melytől annál inkább tartok, hogy aztat leveledben nem mútatod: először hogy ily későn felelek; másodszor, hogy ez előtt is oly régtől fogva nem irtam. Az elsöért meg engesztellek talán ha igazán meg vallom, hogy késedelmeknek fele oka vagyon sok hivatalbéli foglalatosságom; de más fele a sok mul[a]tság ‘s vig élet. A mit ti tudósok tanitotok, azt mi nem ritka gyakorollyuk; a miért siránkoztok, azzal birunk. Tsuda e’ tehát, ha keveset irnak? Jobb is igy. Mert hol volnának másképpen ama sok szép tristium, ‘s t. a. f. gyönyörü panaszok, ha a tudósok bóldogok, ‘s gazdagok volnának? mely sok szép vers, mely sok szép könyv nem vólna úgy e világon! Eztet ugyan tréfának vélled; de még sem tagadhatod igasságát. Hoszszasabb mentséget nem fogsz kivánni, hogy által lássad vétkes ártatlanságomat. De ez előtti, hoszszas halgatásomat talám nem oly könnyen szabadithatom meg a vádtól. Tudtam, ‘s érzettem is, hogy élsz még. Láttam, ‘s olvastam igyekezetidet a tudós társaságnak fel állitásán, vettem még 1790benn verseidet, neved nélkül jött irásodat is meg ismértem, megt ismértem szivedet, midőn a Koronáról irt munkádat vettem. És még is hallgattam. Tudgyad tehát, hogy akkor szomoru vóltam, ‘s a változások, költöződések , ‘s országos dolgok igen gyötröttek. Féltem azért irni,  ne hogy hirtelen akaratom kivül is Poeta legyek. Tudod e’ azt is, hogy haraguttam reád, úgy a mint én szoktam reád haragunni, hogy némely futó verseimet gyüjteményedben nevem alatt ki adtad? még pedig diák forditással! Erre azt mondod: meg kellett vólna inkább köszönnöd barátom. Igen is, ha valamit jobbat adtam vólna kezedbe, ‘s azzal nagyobb betsületet szerzettem vólna  néked is, magamnak is. Lehetett vólna is talám: de alább meg érted okaimat, miért tartóztatom magamat attól is, a mit ugy kedvellek, és tsak alattomban némellyeknek, a kik érzik, némelykor valamit irogatok. Előre láthatod, ‘s láthatom ugyan, hogy  én soha oly nagy Püspök nem leszek, mint Godeau, Huet, Boenis, ‘s a. t. de még is ezekk udvari éltekben penditett vig verseiket ma is szemekre hánya a gonosz világ. Emlékezel, hogy bánt a Nyájas Musával, ‘s veletek minnyájon, söt talám velem is miattad, ama Leo non capit muscas, vagy is inkább az az Angyal, a Ki ezen szamárnak szájával szóllot? Tudod, hogy sok illyen Angyal van? ezekk mesterséges üldözések meg fojtyák igyekezeteteket még böltsőjében, ‘s mi a kik állapotunkkal, ‘s példánkkal is talám valamit a jó dolgon segithetnénk, kénszerittetünk lappangani, ‘s amit lehet, mintegygy nem tselekedve tselekedni.

De félek már, hogy a levelem pitvara nagyobb leszsz az épületnél. Tehát az utolsó leveledre. Panaszodat a Magyarság meg hüléséről értem, és érzem. De hogy ezért magad örökre alunni akarsz, helyben nem hagyhatom. Sőt haragudj, panaszoly, ‘s igy is neveled azt, a miért, hogy nem nevekedhetett, panaszolsz. Tudom, hogy méltó ezen panaszod; és  nálunk is lassabban lépik a Magyar buzgóság, mint a’ mint indúlt vala. Vallyon tsalatkozom é, ha fö okát abban találom, hogy ti tudósok ezen dologból országos dólgot tsináltok: hogy eztet ország, ‘s törvény által akarjátok elő mozditani? vallyon lehet é ez egygy articularis societas? hogy lehet várni, hogy egygy ország gyülésében minnyájon egyenes szivel azon légyenek? nem lehet é gyanitani, hogy a kik a gyülésben halgatnak,  a gyülés kivül ellenetek áskálnak, ‘s minden munkáitokat meg gátollyák? nintsenek é sokan azok között, kik a világosságtól félnek? Kikknek(?) minden hasznok, ‘s boldogságok a sötétségben vagyon? Ugy tetszik, abban hibázunk, hogy ott akarjuk a dolgot kezdeni, a hol végeznünk kellene. Nálunk a Magyar játék fenn jól foly, mivel itt Kolosvárt más nyelv nintsen. Jól foly, azt mondám, az az játzodnak minden héten négyszer, ‘ s télben bövenn is segittetnek, de nyárban ritkább a néző szin, mivel az Uraságnak nagy része falukra takarodik. A Magyar Országi forditások mind játzodtattak, ‘s játzodtatnak itten, és Erdéllyiek is naponként jönek világra. A Nemes Iffiak igen búzgók itten a forditásban, ‘s már egy gyüjteményt is adnak ki, melynek negyedik darabja van sajtó alatt. A kevés eredeti Magyar munkák kevés betsületet vallanak? Miért nem adgya közülletek senki erre magát, a ki tudgya mi légyen a drama? Még egyszer mondom, hogy jól foly nálunk a játék; de nem hiba nélkül, ‘s nem is igen remélhettyük a jobbulást, a mig Crisis és recensis nem áll fel. Ennek fő oka az a nemzeti nagy buzgóság némellyekben, a kik minden hibás elő adásnak, ‘s forditásnak tapsolnak, ‘s  a jót a rosztól igazán nem különböztetik. Erre el hiszik magokat mint az Actorok, mint az iffiu fordítók, ‘s nem lattyák hibáikat, mely leg nagyobb akadállya a szép tudományokknak, ‘s mesterségekknek.  A nékem küldöt munkádat szokott hálaadással vettem, és Bruszik barátodnak, ‘s barátomnak, ‘s más tudósokknak ki osztogattam. A diák munkáidat tsak most ismértem meg, és jobbakknak találom sok e féléknél; de a mint a Poetákkal, ‘s Oratorokkal szokott történni, néked nagyobb ditziretedre szólgálnak, mint azokknak, a kiket ditsirsz; azok elött tudni illik, a kik mint tégedet ismérnek, mint azokat. Az imádságos könyvedben igaz szentség is látszik, mely Révai mellett is el fér ‘s igaz Magyarság is. De pag. 29. titekért, nem jobban mondotta vólna e’ egygy Erdéllyi érettetek? Egyebek iránt is a Magyar ejtések, és irások iránt több kérdéseim is vólnának; de ezeket most reátok, tudósokra bizom; mert ellenetek  heában fegyverkezném fel. Jobb is ha kellemetes irásitokkal győzitek meg a világot, mint vetekedésekkel.

Már a rész szerént eredeti, rész szerént forditott szép Magyar verseidről, mellyeket velem közlöttél, mit mondgyak? Ezek előttem új buzgósági szép elmédnek, és szép szivednek: és ha ezeket ki nem adod (ki vévén a mi engemet illet) én talám valaha ki adatom. Szenvedsz ezekért, és szenvedni fogsz, de el jön az idő, melyben az értelem, és sziv, a balgatagsagon gyözedelmeskedni fog. Nem ok nélkül mondom ezt; mert én is szenvedtem némely apróságokért, és talán többet fogok még szenvedni. Ámbár titkon, ‘s tsak az Érzőknek szoktam némelykor irni, de még is történt, hogy kaján szemekre akadván némely apróságim, káromra vóltak. Ha eszembe jutna, tennék néked ide azok közül valamit. Jól van! imé egygyetske.

Templomi gondolatok

Menynyeket ha képzelem főldi házadba, Teremtőm!

     A szerelem szárnyán szivem az égbe ragad.

 Ha pedig egygy szemmel a szép Dórisra tekéntek,

     Ismég, áh! ismég szivem a földre ragad.

 Mit tegyek? ég, s főld közt két részre szakaszszam é szívem?

     Áh! nem: tsak jőjjön Dóris az égbe velem.

Még egygyetske 

Egy szép kép alá való irás

Kartsa, fúrtsa, nyájas, vidám tekéntete,

 Virág szálhoz ütött eleven termete.

     Tsillag szeme alatt rósát nyit ortzája,

     Téjbe mártott állán tsókra készül szája.

 Gyöngygyel vetekedik mosolygó ajjaka,

 Havat győz lágy mellye, simma márványt nyaka.

     Tsinos minden tagja, az egész teste ép.

     Kartsa, fúrtsa, nyájas. Oh! be kár, hogy tsak kép!

Ezeket, ‘s e féléket némellyek történetből meg tudván, a kik e’ féle vétkektől irtoznak, ‘s ezeknél nagyobbokat el követnek, bizonyos tudva lévő környülállásokra magyaráztak, ‘s már  de semmi  lehet halgatni is, szenvedni is.

Meg untad már hoszszu levelemet. Légyen tehát vége, hogy maradgyon még a miről ez utánn is szolhassunk. Ély szerentsésen, ‘s ha irhatsz, tanóly szenvedni, ha nem, ély azzal, a mit az irók kivánnak.

Kolosvárt, 8. Maii 1794.

PS. Nem kivánnám, hogy ezen levelemet a Tudosok szokása szerént közre botsátanád. Várjunk jobb időktől.