Elefánt, Sz. György havának 15k napja 1782

Méltoságos Nagyságos Uram!

Rura mihi, et rigui placeant in vallibus amnes, 

Flumina amem, sylvasque inglorius.

Virgilius

Meszszére szakadtam Rákos mezeitől,

Koronás Hunyadi pusztult Kerteitől,

Itt lakom Nyitrának tsendes szigeteit,

Hideg kőszikláit, magános Erdeit.

Igy futott Apollo gyenge szűzeivel,

Reszkető Romából nyájos tsemetivel,

Mikor Hanibálnak tartott záporátol.

Melly rá kerekedett Trázimén tavátol.

Igy vitte Minerva Kedves Bagolyait,

Bús Thessáliának futván lugossait,

Mihelyt Juliusnak repűlő hadait 

Látta fertéztetni Rubikon habjait.

Ugy tettzik hogy én is illyen szélveszektől

Ragattatom Honyom, s’ a’ Kilentz Szűzektől,

Kikkel Ifjuságom enyelgő őlében

Gyakran mulatosztam Gellért tetejében!

Bártsak álom volna miről gondolkozom,

’s Képzelt menydőrgések mellyektől irtozom!

De sok mélly banottal rajzolt homlokokrol

Titkon az Egekre repitett jajokrol, –

Nem jővendőlhetem Saturnus ideit.

Vagy második Andráselső Lajosnak arany esztendeit!

Édes emlékezet rég boldogságokrol,

Idők homállyában temetett napokrol!

Ezzel mulatom én tsendes éjjelimet,

Remete kunyhomat, hives vőlgyeimet.

Távol világunknak mostani zajjátol

Távol a’ kénkőves Coczytus partyátol

Néha forrás mellett, néha árnyékokban

fujom furuglyámat tavaszi napokban.

Ez az emlékezet végzések rendére. –

vezet szent titkokkal gazdag reitekére

’S utasit az el mult százok példájábol

Mit várjunk jővendőnk terhes homályábol

Mint Szűz Erythréa babonás Házábol

Isten sugallásit fujván ki magábol.

Remélni tanitta gőrőg vitézeit,

Mikor szomjuhozták Simois(?) vizeit. 

Tsudálkozva nézek Nemzetek sorsára,

Hány viszszontagságnak jutottak Karjara,

Hol arany szabadság, hol kinos igával

Játtzott a’ szerentse zsoldos világával.

Voltak ollyan idők, mellyek erköltsöknek

Koszorukat fontak Haza szeretőknek

Voltak ollyanok is, hogy szentségtörésnek

Leg nagyobb ára volt undok hitszegésnek.

Ó Thébe, ó Spárta rég (?) Laviniával,

Nilus szomszedjai, Emáth pusztájával,

Mondgyátok meg tőbbi iszszonyuságokat

Dühösségnek emelt véres oltárokat.

Ha még emlékezni méltoztatik Nagyságod egy leg kissebb szolgájárol és 

igaz hiv tisztelőjéről, ugy szivessen fogja venni tsekély verseimet. –

Bátor a’ világ utolsó szegeletére rendel is a’ mindenkor felettünk virrogato Isteni-Gondviselés, még sem tőrőlheti ki szivemből azt az édes érzékenységet, mellyet Nagyságod hozzám mutatott Kegyességének tartozom. –  Ez a’ köteles buzgóság adta kezembe lantomat, hogy mivel más tehetségem nintsen mély tiszteletemnek meg bizonyittására, leg alább ezzel fizessem, le vagy egy részét adomnak. – Még Sz. Mihály havában el jöttem Budárol Fellyebb valomnak parantsolattyábol itt lakom, hol egészen a’ szép Tudományoknak szenteltem magamat. – Bár tsak olly szerentsés lehetnék hogy mostani magánosságomban Nagyságod érdemes Munkáival, ugymint a’ szabadságrol és a fejér Tatárok országárol irt győnyőrű verseivel mulathatnám magamat, hathatos segéltségére lennének ezek születendő Poesisomnak! – Hogy ha Nagyságod méltoztatni fog vagy egy rend irásával szerentséltetni, tsak a’ Nyitrai Postára szükség utasittani a’ Levelet, onnan bizonyossan veszem. – Ezzel magamat Nagyságodnak Kegyességében, és Kegyelmében alázatossan ajánlom, és a’ leg méllyebb tisztelettel vagyok

Méltoságos ’s Nagyságos Uramnak

Leg kisebb szolgája

P. Ányós Pál s. k.