Édes Józsim!

Ha úgy szeretsz még, mint valaha szerettél; ha igazán betsűlöd igyekezetimet, a’mellyekhez még senki sem juthatott olly mélyen, ’s olly egyenes úton; ha előmbe nem teszed egy megbolondúlt kevély barátnak vakoskodó s’ tsavargó okoskodását: kérlek, ne keserítsd sanyargattatott állapatomat olly dolgoknak ellenem szólló mentségökkel;  a’mellyeknek képtelenségöket lehetetlen által nem látnod. Szóllj inkább mellettem, mert meg érdemli azt tőled a’ Haza, a’kinek nagy fáradozásimmal szerentsétlen áldozatja vagyok. A’ Veszprémi adakozás engem megöl, ’s vajha el ne fogadtam volna; vajha Paintner és te reá ne bírtatok volna! Szakad a’ szívem, hogy a’ Nagyságos Úrnak nevével annyit hányátok szememre az Universitas Typographiáját. Tudhatja a’ Nagyságos Úr ennek megveszett állapatját veszedelmes Lakitsnak gonosz akaratja miatt. Nem kívánhatja tőlem, a’ki annyira érzi munkámnak betsit, hogy annak olly gyalázatos tsekély jutalma mellett egészen el veszszett. Éhség, hideg, rongyoskodás, ’s ezekkel következő halálom legyen e az én bérem? Partium studium tetszhetik e a’ mellettem szollásból: mikor annyi érdemeket emlegethetnek részemről? Vigasztalhatatlanná lettem tegnapi beszédedre, és tsak halálomat kívánom már. Valami áskálódó gonosz lélek idegeníti tőlem a’ Nagyságos Urat. Verje meg az Isten!!!

A’ szerentsétlen Miklós